Description for image 1Description for image 2Description for image 3Description for image 4Description for image 5Description for image 6

Csőtisztítás

ÉRTESÍTÉS
Értesítjük a tisztelt fogyasztókat, hogy
2015. október 27-től 2015. október 30-ig
közötti időszakban 8:00-15:00 óra között a településen
szivacsdugós csőtisztítást végzünk.

Közmeghallgatás

HIRDETMÉNY
SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
2015. OKTÓBER 20-ÁN
(Kedden)
15 ÓRAI KEZDETTEL
A KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL TANÁCSKOZÓ TERMÉBEN KÖZMEGHALLGATÁST
TART, MELYRE
TISZTELETTEL MEGHÍVJA A KÖZSÉG LAKOSSÁGÁT!

Minden készen áll az állami földek gazdáknak történő árverezéséhez

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal felkészült a „Földet a gazdáknak!” című projekt keretében megvalósuló állami tulajdonú termőföldek magántulajdonba adásának Bács-Kiskun megyei levezénylésére- mondta Kovács Ernő kormánymegbízott az október 14-én megtartott sajtótájékoztatón. A kormánymegbízott ismertette az árverezések menetét, részletszabályait valamint a garanciális biztosítékokat is.

A kormány döntése alapján várhatóan 2015. november végétől a helyben lakó földművesek számára lehetővé válik a 300 hektár mértékű földszerzési maximum alkalmazásával az állami tulajdonú földterületek egy részének megvásárlása.

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat 2016

BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT 2016
FELHÍVÁS
Soltszentimre Község Önkormányzata csatlakozott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett, Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázati rendszerhez, melynek célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatása.

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat felsőoktatási hallgatók számára a 2015/2016. tanév második és a 2016/2017. tanév első félévére vonatkozik.

Felhívás

A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet (továbbiakban Eljr.) szerinti a településrendezési eszközök jóváhagyása illetve azok módosítása előtt egyeztetési eljárást kell lefolytatni.

Hírdetmény

A Soltszentimrei Szivárvány Óvoda ÁLLÁSHIRDETÉSE DAJKA munkakör betöltésére
A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű, 2015.06.20-tól GYES-en lévő munkavállaló helyettesítésére
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő
A munkavégzés helye: 6223 Soltszentimre Szt. Imre u. 23.

VII. Szentimre majális

SOLTSZENTIMRE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

 „VII. SZENTIMRE MAJÁLIS”

címmel

FALUNAPOT SZERVEZ

2015. május 30. NAPJÁN,

MELYRE SZERETETTEL VÁRJA A  FALU LAKOSSÁGÁT!

A FALUNAPON

FŐZŐ VERSENYRE HÍVJUK

A FALU LAKOSSÁGÁT, BARÁTI TÁRSASÁGOKAT!

A versenyt „pörkölt” kategóriában hirdetjük, melyre 2015. május 28-án 16 óráig várjuk a nevezéseket. Jelentkezni a Közös Önkormányzati Hivatalban lehet. A 78/445-344/16-os telefonszámon, illetve a szentimre1em@t-online.hu e-mail címre elküldött üzenetben, személyesen történő jelentkezés esetén Süveg Istvánnét kell keresni, aki a nevezőket nyilvántartja. A jelentkezésnél meg kell adni a főző nevét, (társaság vagy szervezet esetén annak megjelölését) a baráti társaság létszámát, a nevező elérhetőségét! A rendezvényen egy nagy sátor kerül felállításra a Művelődési Ház melletti közösségi parkban, melyben az előzetesen jelzett igénynek megfelelő ülő helyet az Önkormányzat biztosít azok számára akik időben leadták nevezésüket és megjelölték a vendégek számát. A nevezőknek kell gondoskodni a főzéshez szükséges összes nyersanyagról, köretről, technikai eszközökről, mint például hús, főzőedény,

melegítő eszköz, főzősátor stb. és vendégeik számára az evőeszközökről, tányérokról.

Hívunk mindenkit használja ki ezt alkalmat, hogy bemutassa rejtett vagy éppen köztudott tehetségét.  Az ételeket neves (a vendéglátásban ismert) szakemberek értékelik és az 1-3. helyezett értékes ajándékokkal lesz gazdagabb. Kérjük, hogy a hely biztosítása érdekében a jelentkezési  határidőt szíveskedjenek betartani.

ELŐZETES FALUNAPI program:

SZOMBAT 2015. MÁJUS 30.

EGÉSZ NAPOS PROGRAMOK

A SZENTIMRE MAJÁLIS zenés ébresztővel indul.

Délelőtt      8 órától a főzőhelyek elfoglalása

 10 órától díjmentes ugráló vár, rodeo bika, kerti sakk,

Igény esetén a gyerekek, fiatalok részére a kispályás futball mérkőzések a jelentkezők életkorától, létszámától függően kerülnek lebonyolításra.

Óvodai beíratkozás időpontjai

HIRDETMÉNY
Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a 2015/16-os nevelési évre vonatkozó
ÓVODAI BEÍRATKOZÁS IDŐPONTJAI
a Soltszentimrei Szivárvány Óvodában:

Ebzárlat és legeltetési tilalom!

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KALOCSAI JÁRÁSI HIVATALA JÁRÁSI ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI ÉS ÉLELMISZERELLENŐRZŐ HIVATALA határozatában illetékességi területére (mely természetesen kiterjed Soltszentimre Község közigazgatási területére is)

2015. március 28-tól 2015. április 10-ig

EBZÁRLATOT ÉS LEGELTETÉSI TILALMAT RENDELT EL.

Szabadtéri tűzgyújtás

A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság lakossági tájékoztatója a növényi hulladékégetés tűzvédelmi szabályairól és a tűzgyújtási tilalomról.

Oldalak